ESTA: jelentős változás az igénylésben
Lényeges változás az ESTA működésében, amely akkor érint, ha gyakran jársz az USA-ba.
Magyarország 2009 óta vesz részt az amerikai vízummentességi programban (Visa Waiver Program/VWP), mely lehetővé teszi, hogy magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak be az Egyesült Államok területére turisztikai, átutazási vagy üzleti célból. Csak a Magyarországon született, magyar állampolgárok vehetnek részt a programban, akik érvényes magyar útlevéllel rendelkeznek. A tartózkodás tartama nem haladhatja meg a 90 napot és a felsoroltakon kívül más tevékenység (pl. munkavégzés, tanulmányok, házasságkötés amerikai féllel) nem folytatható ez idő alatt.
2011 és 2020 között a magyar kormány egyszerűsített honosítási eljárás keretében közel egymillió ember számára adott magyar állampolgárságot a személyazonosságukra vonatkozó megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül. Tekintettel a magyar kormány azon döntésére, mely szerint nem kezelte hiánytalanul az egyszerűsített honosítási eljárásból származó biztonsági kockázatokat, a Vízummentességi programban (röviden VWP) való részvételi eljárások minden magyar útlevéllel rendelkező számára módosulnak.
A magyar útlevéllel rendelkező személyek az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt utazási engedély érvényességi ideje két évről egy évre csökken. Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.
A módosítás azonnali hatályú, és mindaddig érvényben marad, amíg az alapjául szolgáló biztonsági aggályokat nem kezelik. Az ESTA érvényességének csökkentése kizárólag ezen nyilatkozat hatálybalépése után beérkezett új ESTA-kérelmeket érinti, és nem visszamenőleges hatályú. A 2023. augusztus 1-je előtt kiadott ESTA-engedélyek továbbra is két évig és többszöri beutazásra érvényesek.
(Forrás: utazomajom.hu, fotók: Shutterstock)