Amerika Neked utazási tanácsadás: az amerikai utak specialistája – költséghatékony egyéni utazás Amerika kontinensére

Palenque – maja romváros Mexikóban

Palenque (feltételezett eredeti nevén B’aakal) egy maja romváros Mexikóban, amely a VII. században vált vallási központtá.

 

Palenque az őserdő szélén, Chiapas állam első magaslatain fekszik, Ciudad del Carmentől mintegy 130 kilométerre délre.

Kin Pakal (teljes nevén: K’inich Janaab’ Pakal) király uralkodása (615-683) idején élte virágkorát. 835-ben a város elnéptelenedett és fokozatosan benőtte az őserdő. A város elnéptelenedésére többféle magyarázat született. Kezdetben azt feltételezték, hogy a túlnépesedés és az aszály miatt élelmiszerhiány alakult ki.

 

 

A pollenek és a talaj vizsgálatából csakugyan az derült ki, hogy hosszú aszályos időszakok követték egymást, de ezek nem voltak annyira súlyosak, hogy a város elhagyását indokolták volna. Újabban az az elfogadott nézet, hogy a paraszti tömegek fellázadtak a papi osztály ellen (a király egyben főpap is volt), mert elfogadhatatlannak tartották azok előjogait és az emberáldozatokat. A terület 1520-ban a Spanyol Birodalom uralma alá került. Az egykor 15 négyzetkilométer területű Palenque romjainak nagy része még ma is feltáratlan.

 

 

Kiemelt szerepét az adja, hogy az eddig restaurált szertartási központ: a Palota, a Feliratok temploma, a Kereszt temploma, a Leveles kereszt temploma és a Naptemplom romjai között találtak rá a maja művészet eddig feltárt legjelentősebb alkotásaira, és a maja írásbeliség leghosszabb szövegemlékére. A város és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális Világörökségének része. A városon átcsörgedezik a keskeny Otulum folyó.

Az ősi város lakói a maja civilizációhoz tartoztak, amely i. sz. 250 körül jelent meg Mexikóban és Közép-Amerikában. Palenque önálló városállam volt. A város igazi nevét nem ismerjük, a Palenque nevet később, a spanyol hódítás idején kapta.

 

——————–

(Forrás: erdekesvilag.hu, fotók: Shutterstock)

 

 

Megnéznéd élőben is? Támogatjuk az ötletet.
Mutatjuk hozzá a legjobb mexikói ajánlatokat az amerikaneked.com oldalunkon!

About the Author